2015. április 20., hétfő

Mostanában...

Mostanában nincs kedvem semmihez... Telnek-múlnak a napok, se elejük, se végük, nem történik semmi. Talán engem is elért a szülés utáni depresszió? Nem tudom. Az mondjuk egyáltalán nem jellemző rám, hogy ne tudnék örülni az anyaságnak és csak gépiesen látnám el a gyerekemet, éppen ellenkezőleg: imádom és minden percének örülök. Azzal van inkább bajom, hogy be vagyok zárva 24/7-ben egy babával és két kutyával, akikkel nem sok szót tudok váltani, én meg nem igazán vagyok az a magamban elbeszélgetős fajta. Pedig tudom, a gyerekhez is minél többet kell beszélni. Ezt leginkább énekléssel szoktam megoldani :-)

A kimozdulást elfelejthetem (a sétákat kivéve.) Szinte megváltásként várom a hétvégéket, hátha mégis van remény valami programra. Csak egy autónk van, amivel a barátom dolgozni jár, és szinte minden szombaton bevállal még valamit, vasárnap meg már csak üveges tekintettel mered a tévére. Pár héttel ezelőttig még néha-néha mentünk intézkedni babás ügyekkel kapcsolatban, orvoshoz vittük, védőnőhöz, stb., de azóta semmi. Elég nyüzsgős vagyok, hozzászoktam, hogy munka után is volt általában valami program, vagy barátokkal voltam, stb. Most olyan haszontalannak érzem magamat. Tudom, a gyereknevelés is munka - sőt, talán a legnehezebb munka -, de az otthonléttől valahogy mégis olyan érzésem van, mintha nem csinálnék semmit. Hasonló volt a helyzet, mikor sokáig nem volt munkám, teljesen befordultam tőle és most nem szeretném, hogy megint ez történjen. Tudom, ki kell tartani, nemsokára jön a nyár, Misi is egyre nagyobb lesz, könnyebb lesz vele mozogni. Néha van egy-egy látogatóm, nekik nagyon örülök mindig.

Misi egyébként 14-én töltötte be a 3 hónapot és a kezdeti morcos kis méregzsákból mára mosolygós, vidám baba vált. Nagyjából egy hónapja hasfájással küszködik. Eleinte csak esténként sírt, most már napközben is legalább háromszor. Már mindent kipróbáltam, hasztalanul. Az nyugtatja csak meg, ha felvesszük és ringatjuk, akár hasra fordítva is, illetve az Adamo-hintában is egész jól elvan, de ma már hordozókendőbe kötve sétáltattam az udvaron, annyira visított. Sajnos ilyenkor elfárad a sírástól és többet alszik, mint szokott. Van, amikor evés közben jön a fájdalom, akkor meg amiatt nem tud enni és az éhségtől még jobban bedühödik. Nem nagyon tudom kezelni a helyzetet, tehetetlennek érzem magam. Rossz látni, ahogy szenved. Csak várjuk, hogy vége legyen ennek a korszaknak...

Mit tud most Misi? Ordítani nagyon :-) Ezen kívül szépen tartja a fejét, hason fekve tolja magát előre. Megismeri a hangomat, felfigyel rá, keres. Amikor az ölemben van, engem néz, a kezével megérint. Úgy tartja a kezeit, mint Superman, olyan aranyos :-) Örül a szüleinek és a játékainak, kis hangocskákat ad ki, amik már úgy hangzanak, mintha válaszolni akarna nekünk. Érdeklődve nézelődik, szereti, ha körbevezetem. Egyszóval "hipercuki", nem tudok rá jobbat mondani!
Méretei: 5,60 kg és 60 cm. Főleg 62-es ruhákat hord, de van, amelyik már kicsi neki ezek közül is.
Már annyi becenevet adtam neki, hihetetlen, mennyi mindent ki lehet hozni a Mihályból (Apukám Mihálykának hívja). Misi, leggyakrabban MisMis, Miskóta, Mistuka, Miskulancia, Mismiske, Misihús, Miskó, Miska, Misa Mackó, Misu, Misó, Mihail... Olyan büszke vagyok rá (de ki ne lenne büszke a babájára?), mindenki dicséri, milyen szép és milyen jó! Az biztos, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, ez egy örök szerelem, mert minden pillanatban újra és újra beleszeretsz a gyermekedbe ♥

Blog: nem vagyok valami aktív mostanában, mert kissé elvesztettem az inspirációmat, motivációmat az ingerszegény környezetemben. Ez az egyik kedvenc hobbim és szeretném folytatni, de kell egy kis idő. Szeretnék majd változtatásokat is, de ezek még a jövő zenéi... Főleg az alakommal és méreteimmel nem vagyok elégedett - mentségemre legyen mondva, nemrég szültem -, emiatt alig van ruhám, ami jó rám. A régiek azért, mert kicsik, a kismamás korszak ruhái pedig már nagyok, újak még nincsenek. Már megtettem a kezdő lépéseket a visszaalakulás irányába, remélem, sikerülni fog :-) Sajnos elég rosszak a génjeim ebből a szempontból, a családom mindkét oldalról hízásra hajlamos, én pedig úgy is, hogy nagyon keveset eszem, ráadásul viszonylag reform dolgokat. Nemrég a felújítás miatt ideiglenesen lekerült az előszobai tükör, így nem látom magam, de próbáltam outfit fotókat csinálni és borzasztó visszanézni őket! Azt hiszem, még sosem voltam ennyire "lent"... Vásárolni épp emiatt nem is megyek - nem is tudnék -, szerintem ezentúl többnyire online fogom megoldani a problémát, de csak miután már fogytam egy kicsit. Addig legalább koncentrálhatok a cipőkre és a táskákra :-) Ezekből következik, hogy mostanában ritkábban lesznek outfit posztok, sőt, valószínűleg kicsit szüneteltetem is a blogolást, amíg úgy nem érzem, megint szalonképes vagyok. A 15 alapdarabos programomat tartottam, amíg tudtam, de be kell, hogy valljam, ez a minimalista ruhatár nem az én világom. Rettenetesen meguntam, így nem is tervezem a hátralévő szetteket közzétenni.

Na, ennyit rólunk, most jöjjön néhány kép a 3 hónapos Misiről és egy outfit, amiben ma végre kimozdulhattam kicsit: ebédeltünk a sushi-bárban, de Misi végig hisztizett. Ilyet még sose csinált, úgyhogy kicsit rövidebbre sikeredett a program, mint szerettük volna.
A nadrágot tavaly nyáron varrtam, a blézert most vettem egy turkáldában, a top pedig egy basic H&M darab. A cipő nagy kedvenc, jó lenne belőle több szín is. Misi teljes szettje az Ernsting's Family-ből való, ez az üzlet Ausztriában van több helyen és jó cuccaik vannak, főleg a gyerekruhák és a dekorációs termékek szuperek.







Amikor megláttam az inkubátorban a kisfiamat, rögtön tudtam, hogy az enyém! Ilyen szájunk csak nekünk van! És imádom a két kis vonalkát alatta! Hát, igen, már minden porcikáját kielemeztem :-)